2014. február 24., hétfő

Szupergyors és brutálsajtos pogácsa

És szuper finom is, csak kissé anyagigényes (drága). Dupla adag alatt nem is érdemes belevágni, a szimpla az úgy fogy el, mintha sose lett volna. Nekem eddig fél darabot sikerült belőle megmenteni magamnak, az finom volt és brutál sajtos ízű.

A szimpla adaghoz kell mindenből 10 deka. Na jó, a sóból kevesebb is elég lesz.
Szóval:
Először is bekapcsolom a sütőt. 
Aztán előveszek egy tálat, amibe kell:
10 dkg liszt
10 dkg vaj
10 dkg trappista sajt
10 dkg parmezán
némi só
1 tojás. 

Ezeket pikpakk összegyúrjuk, ami olyan 3 perc alatt kivitelezhető, dupla adagnál mondjuk 5. Állítólag pihentetni kell a tésztát, de nekem annyi időm sosincs, ha ilyen pikpakk sütit sütök, úgyhogy gyorsan ki is lehet nyújtani, szaggatni, tepsibe tenni és kisütni. Barátunk a 180 fok, nem tart sokáig, mire a következő tepsivel kiszaggatjuk, ez nagyjából meg is sül. .

Egyébként ez a pogi azért is extragyors, mert nem kell utána nagyon mosogatni, csak a tálat meg a pogácsaszaggatót, mert ugyanis én a nyújtást úgy intézem, hogy a kezemmel ellapogatom a tésztát egy sütőpapíron, és kész, a sütés meg ugye alapból sütőpapírozott tepsin folyik, majd nem, mi? A tetejére is lehet még szórni sajtot, attól pofásabb lesz. 

(Egyébként a vaj mennyiségét szerintem lehet csökkenteni, mert ezzel az összetétellel elég sok zsiradék sül ki belőle.)

Igyunk hozzá jó borokat.  

7 megjegyzés:

  1. hát még ha felkockázod késsel (érteed szögletespogi) akkor a szaggatót sem kell :-D

    VálaszTörlés
  2. Jáj, hát azt akartam neked mondani, hogy tojás nélkül is összeáll, helyette viszont tejföl kell bele. És akkor Etakompatibilis.

    VálaszTörlés
  3. Bizony bizony, eleve csak ebben gondolkodtam és ugye szögletesben :-D itt jegyzem meg van ám már medvehagyma!

    VálaszTörlés
  4. Nemmondod! Nos, ebben az esetben meg kell szerveznünk a látogatást.
    Azt is akartam mondani, hogy a hétvégi pogácsába meg még szotyimagot is sütök bele. Szerintem azt Attesz is bírná. Gyertek már!

    VálaszTörlés
  5. háteztökjó! :) rohadt parmezán, mármint rohadt finom, csak rohadt drága, de azért ki fogom ezt próbálni, akkor is. éljen A Kajablog :D! (Zenóbia)

    VálaszTörlés
  6. Aldiban kell venni, ott 10 deka olyan 400 Ft-ra jön ki. 30 dekás a kiszerelés, hetente egy ilyen elfogy nálunk, meg se kottyan, inkább erre, mint kólára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi, hát ezt mindenképp legközelebb, ha ott járok! :)

      Törlés