A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kelt tészta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kelt tészta. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 19., szombat

Aszalt gyümölcsös-diós kalács

Úgy ébredtem ma, hogy kalács, kalács KALÁÁÁÁÁCS! Viszont annyira rondán fújt a szél, hogy elhatároztam, én ugyan ki nem teszem otthonról a lábamat, fájdalom, kénytelen voltam sütni egyet.



Kihez is fordulhatnék kalács ügyben? Muhaha, már a kérdés is vicces, még szép, hogy Terikéhez. Mondjuk az szintén nyilvánvaló, hogy én nem fogok se kutya, se hegedű alakú kalácsot sütni, béna is vagyok hozzá, és örülök, ha egy viszonylag szabályos buci összejön, na jóvan, ma úgysincs más dolgom (tekintve, hogy fúj a szél, én ugyan ki nem teszem otthonról a lábam) bevállaltam a tekertet, az nem lehet akkora ördöngösség, jól is nézett ki, leszámítva, hogy a sütőbe tolás előtt Ákos egy kobra gyorsaságával odahajolt, és beleharapott a tésztába, de az nem olyan nagy baj, mert sütés után rögtön levágtam, és megettem a hibás részt, a fél kaláccsal együtt.

Recept:
Hozzávalók (kicsit személyre szabva):
3 dl tej
50 dkg liszt
4 evőkanál méz
5 dkg vaj
1 tojás sárgája
1 cs instant élesztő
1 vaníliás cukor
1 kávés kanál só


Töltelék:
10 dkg vegyes aszalt gyümölcs (kicsit meg kell áztatni)
10 dkg darált dió (vagy ami van)

Az eljárást Terike nem írja, de lássatok csodát, magamtól is rájöttem.

Kimérem a tejet. Kb. fél decit kiöntök belőle egy tálba, ezt betolom a mikróba pár másodpercre, ebbe megy majd az élesztő egy csipet cukorral.
Kimérem a lisztet, amibe belekeverem a szárazanyagokat, mint vaníliás cukor és só.
Amíg az élesztő felfut (meleg tejben egy perc), addig a többi tejbe belemérem a mézet, és jól elkeverem.
Beleteszem a vajat egy tálba, azt is betolom a mikróba egy fél percre.
Szétválasztom a tojást.
Amikor felfutott az élesztő, lyukat ások a lisztbe, beleöntöm a kovászt, a tojássárgáját, az olvadt vajat, és elkezdem gyúrni, közben a tiszta kezemmel öntöm hozzá a tejet. Közepesen laza tésztát kell kapni, a liszt minőségétől függően lehet, hogy sok a három deci tej, de az is lehet, hogy kér még egy kicsit. Lehet azt érezni. Szépen simára kell dolgozni a tésztát, aztán mehet kelni egy órácskát, szépen letakarva.

Addig elkészítem a tölteléket, ami a kamra kisöprésével járt nálunk. Találok némi diót, meg egy kis darált mogyorót, huh, megvan a tíz deka. Megdarálom a diót. Feltúrom a polcokat, rálelek egy fél csomag aszalt szilvára, Ákos elkunyerálja a felét, sebaj, van még itthon sárgabarack, jaj, azt elcsomagoltam tegnap Borcsinak, nem baj, lesz mazsola, hupsz, csak volt, nyih, na mégiscsak itt lapul még egy bontott zacskó a bulgur mögött. Ebből is megvan a tíz deka, mehet a langyos vízbe állni.


Amikor megkelt a tészta, először is bekapcsolom a sütőt 185 fokra, majd ketté veszem a tésztát, és szépen kinyújtom, közben a bejglire gondolok, úgy kell csinálni. Terike nem ír cukrot a töltelékbe, én gyanút fogok, de úgy sejtem, hogy mégis ő tudja jobban, na de én meg csalok, úgyhogy egy laza mozdulattal a tésztára szórok egy marék cukrot, arra a diót, majd feltekerem. Aztán levesszűrőben kiteszem lecsöpögni az aszalt gyümölcsöt. A tészta másik felét is kinyújtom, rászórom a gyümölcsöt, ezt is feltekerem. Ákos csipkedi közben de sehogy se tudom őt kiküldeni, érdeklődik. Aztán kikenem vajjal a tepsit (Ákos a maradék vajdarabot elcseni, és egy falásra megeszi, annyi baj legyen), beleteszem a két rudat vigyázva, és összetekerem. Ákos ekkor odahajol, és beleharap egy nagyot. Röhögök. Felütök egy tojást, megkenem vele a tésztát, betolom a sütőbe. Amikor elkezd aranysárgából barnára válni, megijedek, és leborítom sütőpapírral, mert még nem telt le a 30-35 perc (légkeveréssel), de a légkeverés beszippantja a papírt, mire pánikszerűen kikapcsolom a sütőt. Jó lesz ez így is.


Mondjuk hiányzott az az öt perc, de a kalács csodálatos lett. Szép is, jó is, és külön tetszett a (majdnem) cukortalan töltelék íze, meg az, hogy az aszalt gyümölcs adja az édességét. Remek találmány.

2011. február 19., szombat

Aranygaluska

Vannak bizonyos fontos állomások az életben, mint az első szex, a főnök első elismerő pillantása (nem a szexért), amikor megtaláljuk életünk párját, nameg az első aranygaluska, amit az ember a családjának süt. Hát az aztán igazán anyukás dolog. Mert megszülni azokat a kölköket, az nem kunszt*, de aranygaluskát sütni nekik, az nincsen hormonálisan megtámogatva, az bizony embert kíván, állhatatosat.



Az aranygaluska az a biztonság maga, amikor még fel se merül, hogy nekem kéne bármivel megküzdenem. A hideg téli napok és hosszú esték a meleg konyhában. Anyukám végeláthatatlanul, határtalan türelemmel pepecsel, szaggatja a kis gütymőket, vajazza, diózza, rendezi egyenként, én meg figyelem, mindig ott vagyok vele, ott rosszalkodok az asztal mellett a hokedlin, be nem áll a szám, csacsogok, időnként nagyot csattanok a konyhakövön, mert mozgáskultúrám is van, és a hokedli teteje nyitható, ezért felbillen, benne tartjuk a cipőboxot meg a kefét.

Ma meg már én sütöm a sütit a saját gyerekeimnek, és remélem, nagyon remélem, hogy őket is éppen az a megingathatatlan biztonságérzet tölti el közben, anya és apa itthon van, meleg van, készül az aranygaluska, mi bajunk lehetne, bár a cipőbox hollétéről engem hiába kérdeznének. Nem baj, lényeg, hogy a vaníliáét tudom.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
3 dl tej
2 tojássárgája
1 cs instant élesztő ( nem veszek frisset, mert ötletszerűen szoktam sütni)
6 dkg cukor
6 dkg olvasztott vaj
csipet só

A szóráshoz
20 deka dió
15 deka cukor
8-10 deka vaj

1 deci meleg tejben, 2 kanál liszttel és fél deka cukorral felfuttatom az élesztőt. Közben kimérem a lisztet, szétválasztom a tojásokat, megolvasztom a vajat. A tojássárgákat kikeverem a cukorral, pici sóval, hozzáöntöm a tejet, és mondjuk egy csomag vaníliás cukrot, de nekem későn jutott eszembe, és a dióba kevertem, mindegy. Aztán a kovászt, a tojásos lét, meg az olvasztott vajat beleöntöm a lisztbe, és jól összedolgozom a kis kezemmel. Meleg helyen hagyom kelni egy órán át. Közben megdarálom a diót a cukorral, valamint ismét vajat olvasztok, amivel rögtön ki is kenem a tepsit. A megkelt tésztát sütőpapíron (nem mosunk deszkát) finoman átgyúrom, félujjnyi vastagra kinyújtom, majd apró pogácsaszaggató helyett egy szív alakú süteménykiszúró seggével kis galuskákat szaggatok. Ákos segít.



A galuskákat egyenként megforgatom elvileg olvasztott vajban, de mivel az elfogyott a tésztába, ezért aktuálisan olvasztott margarinban és cukros dióban, majd szépen egymáshoz tapasztva belehelyezem őket a tepsibe. Rétegenként szórok is, különben nem fogy el a cukros dió (okosok cutterrel őrlik a diót durvára, mert a nagyobb pirított diódarabok ízénél nincs jobb). Elvileg itt kéne még egyet keleszteni, de beszámítottam a galuskagyártással eltöltött időt, és máris úgy éreztem, hogy ezt a részt kipipálhatjuk.
180, később inkább 170 fokos sütőben, végül már sütőpapírral a tetején, hogy meg ne égjen, kb. 1 óra alatt sült meg légkeverés mellett, aztán mind megettük. Na jó, csak a felét, de még hátra van ma estére egy rész Gyűrűk ura, majd meglátjuk, mi marad.

* valószínűleg csak az idő szépítette meg ennyire.