Juhtúrós-medvehagymás tészta

Ma is szedtünk egy raklap medvehagymát, és mivel ezzel, meg a lelőhely melletti játszótér alapos  terheléses tesztjével el is ment a délelőtt, nem jutott már idő rendes kaját csinálni. Na ilyenkor szokott valamilyen tészta lenni, attól függően, hogy mi van a hűtőben. Juhtúró volt, szalonna, tejföl, sajt, a kosarunkban meg egy kosár medvehagyma, úgyhogy abból is beledolgoztam egy marékkal. Ették lelkesen.

Fölteszem főni a tésztát. Amíg felforr a víz, felkockázom a szalonnát. Teszek alá olívaolajat egy serpenyőbe, hogy amikor kiolvad a szalonna zsírja, és összekeveredik vele, tökéletes identitásválságba kerüljön, hogy most neki növelni kell-e a koleszterinszintet (disznózsír), vagy csökkenteni (olívaolaj). Ő bajuk, oldják meg. Aztán a pörcöt bepöckölöm egy nagy tálba. A visszamaradt zsiradékra rádobom a megmosott, kis kockákra vágott medvehagymát, megfonnyasztom. Leszűröm a megfőtt tésztát, ráöntöm a pörcre, arra rá a medvehagymát a zsírjával, rámorzsolom a juhtúrót, összekeverem. Tányéron lehet rá tenni tejfölt és reszelt sajtot, szerintem nem igényli. Valami csoda folytán a gyerekek is megették, na jó, Borcsi csak a kiherélt változatot, sajtos-tejfölös tésztát evett, de azzal is elégedett vagyok, mert mégsem gumicukor, vagy tejszelet.

A héten lesznek még medvehagymás receptek a mostani szedésből, de utána vége, mert már kibújtak a bimbók, és állítólag a felvirágzott medvehagyma már nem jó.

Reteklevél pesto

Évekkel ezelőtt olvastam ezt a receptet Fűszeres Eszternél, és elhatároztam, hogy hülyeség. Már miért ennék én reteklevelet, amikor az nyúlkaja? Én elhiszem, hogy satnyul az élelmiszerek minősége, de ennyire azért nem lehet rossz a helyzet. Tessék télen minden héten bevásárolni öt kiló fagyasztott zöldséget, és ha mind elfogy a következő heti teszkólátogatásig, akkor tavasszal sem kell legelni, marad nafta elég. Legvégső esetben meg még mindig ott a medvehagyma. Na de ma olyan szép, nagy levelű retkeket láttam a piacon, hogy rögtön vettem két csomót, öööö.... kipróbálni a reteklevél pesto-t, mert hát azért csak megragadt valamiért az agyamban. Végül is a clafoutis*-ra is azt mondtam, hogy hülyeség, aztán tíz perc alatt tolta be a család az egészet. Lássuk.

A retekről ma nem beszélünk, annak nem volt íze. Két dologra tudtam gondolni, miközben ettem, az egyik, hogy valami tápoldatban nőtt, petri csészében, a másik pedig, hogy az összes erejét és ízét a levélnek tartogatta. Az első elmélet akkor látszott megdőlni, amikor észre vettem hogy ezek a levelek földesek, de nem kicsit. Sebaj, tudom ám én, hogy hogyan kell megmosni a földes leveleket, mint sóska, spenót, és a többi. Két nagy tál kell hozzá. Az egyikbe vizet kell engedni, bele kell tenni lazán a leveleket, jól meg kell lötybölni, aztán át kell szedni a másik tálba, miközben hagyjuk lecsorogni, mert az is magával visz egy csomó földet. Vízleöntéssel próbálkozni ugyan lehet, de csak azért, hogy rájöjjön az ember a saját kárán is, hogy mennyire fölösleges, a homok ugyanis ottmarad az edény alján, így sose szabadulunk meg tőle. Szóval átszedés. Aztán az átszedett levelekre kell vizet tölteni, lötyböl, átszed, közben csorgat, másik tál kimos. Ezt kell ismételgetni oda-vissza, amíg olyan víz nem marad az edényben, amit már meginnánk. Amíg a víz zavaros vagy darabos, addig a levél koszos, főzésre alkalmatlan. Szar meló, de ezt is el kell végezni valakinek, márpedig reteklevelet nem fogunk kapni téglába fagyasztva, fillérekért. Öt deka körül már érdemes nekilátni.

Én nem igazán követtem a Fűszeres Eszternél megadott arányokat, mert nem akartam öt deka parmezánt elb*ni egy kétes kimenetelű dologra, ezért fele mennyiséget akartam csinálni, de ez út közben kiment a fejemből, ezért úgy állt össze a recept, hogy a levél, a dióféle, meg a parmezán végül a megadott mennyiség lett, az olívaolaj és a fokhagyma pedig a fele, de nem panaszkodunk, mert elégedettek vagyunk a végeredménnyel. Szeretjük, megtartjuk. Ja, és az összetevőket se követtem le Fűszeres Esztertől, mert én nem fogok Lajta sajtot tenni pesto-ba, meg mandula se volt éppen itthon, se snidling, de az utóbbit nem is kívánta. Hát szóval csináltam egyféle reteklevél pesto-t. Emellett üzenem bármelyik múzeumnak, hogy nyugodtan elviheti a trendi blendert, mint teljességgel használhatatlan használati tárgyat, húsz év múlva már biztos lesz muzeális értéke, ilyen berendezési tárgyak voltak, amikor a high-tech volt a divat a konyhákban. Én több esélyt nem szeretnék adni neki.

Recept:

5 dkg hónaposretek levél (kb. két csomóról jön le ennyi)
5 dkg parmezán
1 gerezd fokhagyma
0,75-1 dl extraszűz olívaolaj
2-2 dkg dió és törökmogyoró
elméletileg sóbors, de én nem tettem bele, nem is hiányzott

A dióféléket szárazon megpirítom egy serpenyőben, amíg illatozni nem kezdenek, majd nagyjából ledörzsölgetem a barna héjukat. Aztán mindent belevágok a trendi blenderbe egy kisfazékba, belenyomom a botmixert, és simára turmixolom. Meg van még a kutteres módszer, az lesz az igazi. Kész. Én spagettire tettem, a Pé odavolt érte, meg én is.

* A clafoutis-t még azért is szeretjük, mert a francia változatban így hívják Eperke kutyáját, Sütit. Édesen kacagtunk Borcsival, amikor felfedeztük.

Ruccola pestós tészta

Mondtam én mindig, hogy Borcsi egy ínyenc kisgyerek, én tizennyolc voltam, amikor először meg tudtam enni a camembert-ből a penészes részt is, ő meg másfél évesen már lelkesen falatozta, merengtem nosztalgikusan a reggelinél, és ebédnél megint ráerősített a már-már előítéletté fajuló elméletemre.

Most ugyanis, hogy itt a kánikula, egyféleképpen tudom elképzelni az ebédet: hogy házhoz hozatom, de semmiképpen sem kell érte a tűzhely mellett állni. Úgyhogy tésztát csinálok valamivel, fölteszem főni, otthagyom, majd a zacskón olvasható használati utasításban megadott percek, plusz kettő múlva, mert mi úgy szeretjük, visszamegyek, és leszűröm. Aztán teszek rá valamit, ma például nekünk ruccola pesztót, ezúttal egyenesen üvegből, ami pedig a Culinarisból jött, de simán reprodukálható tescós alapanyagokból (ruccola, olívaolaj, kesudió, grana padano, só, bors, turmixol, kész), és még egy kis grana padano, meg még egy kis só jár rá a tányéron, finom.

Gondoltam, ezzel nem sokkolnám Borcsit, a ruccola azért elég markáns ízű növény, még akkor is, ha az olívaolaj sokat enyhít a karakterén. Így aztán az ő spagettijére darált törökmogyorót szórtam (Aldiban alapcikk), meg némi porcukrot, és egy marék feketeáfonyát. Szerintem isteni finom lett*, de Borcsi nem ette, hanem először felfalta Ákos üveges bébitökfőzelékét, aztán betolt egy kistányérral a ruccola pesztós verzióból.

* mi pedig megettük a Pével desszertnek a mogyorós-áfonyás tésztát, azóta is arról álmodom.