Reteklevél pesto

Évekkel ezelőtt olvastam ezt a receptet Fűszeres Eszternél, és elhatároztam, hogy hülyeség. Már miért ennék én reteklevelet, amikor az nyúlkaja? Én elhiszem, hogy satnyul az élelmiszerek minősége, de ennyire azért nem lehet rossz a helyzet. Tessék télen minden héten bevásárolni öt kiló fagyasztott zöldséget, és ha mind elfogy a következő heti teszkólátogatásig, akkor tavasszal sem kell legelni, marad nafta elég. Legvégső esetben meg még mindig ott a medvehagyma. Na de ma olyan szép, nagy levelű retkeket láttam a piacon, hogy rögtön vettem két csomót, öööö.... kipróbálni a reteklevél pesto-t, mert hát azért csak megragadt valamiért az agyamban. Végül is a clafoutis*-ra is azt mondtam, hogy hülyeség, aztán tíz perc alatt tolta be a család az egészet. Lássuk.

A retekről ma nem beszélünk, annak nem volt íze. Két dologra tudtam gondolni, miközben ettem, az egyik, hogy valami tápoldatban nőtt, petri csészében, a másik pedig, hogy az összes erejét és ízét a levélnek tartogatta. Az első elmélet akkor látszott megdőlni, amikor észre vettem hogy ezek a levelek földesek, de nem kicsit. Sebaj, tudom ám én, hogy hogyan kell megmosni a földes leveleket, mint sóska, spenót, és a többi. Két nagy tál kell hozzá. Az egyikbe vizet kell engedni, bele kell tenni lazán a leveleket, jól meg kell lötybölni, aztán át kell szedni a másik tálba, miközben hagyjuk lecsorogni, mert az is magával visz egy csomó földet. Vízleöntéssel próbálkozni ugyan lehet, de csak azért, hogy rájöjjön az ember a saját kárán is, hogy mennyire fölösleges, a homok ugyanis ottmarad az edény alján, így sose szabadulunk meg tőle. Szóval átszedés. Aztán az átszedett levelekre kell vizet tölteni, lötyböl, átszed, közben csorgat, másik tál kimos. Ezt kell ismételgetni oda-vissza, amíg olyan víz nem marad az edényben, amit már meginnánk. Amíg a víz zavaros vagy darabos, addig a levél koszos, főzésre alkalmatlan. Szar meló, de ezt is el kell végezni valakinek, márpedig reteklevelet nem fogunk kapni téglába fagyasztva, fillérekért. Öt deka körül már érdemes nekilátni.

Én nem igazán követtem a Fűszeres Eszternél megadott arányokat, mert nem akartam öt deka parmezánt elb*ni egy kétes kimenetelű dologra, ezért fele mennyiséget akartam csinálni, de ez út közben kiment a fejemből, ezért úgy állt össze a recept, hogy a levél, a dióféle, meg a parmezán végül a megadott mennyiség lett, az olívaolaj és a fokhagyma pedig a fele, de nem panaszkodunk, mert elégedettek vagyunk a végeredménnyel. Szeretjük, megtartjuk. Ja, és az összetevőket se követtem le Fűszeres Esztertől, mert én nem fogok Lajta sajtot tenni pesto-ba, meg mandula se volt éppen itthon, se snidling, de az utóbbit nem is kívánta. Hát szóval csináltam egyféle reteklevél pesto-t. Emellett üzenem bármelyik múzeumnak, hogy nyugodtan elviheti a trendi blendert, mint teljességgel használhatatlan használati tárgyat, húsz év múlva már biztos lesz muzeális értéke, ilyen berendezési tárgyak voltak, amikor a high-tech volt a divat a konyhákban. Én több esélyt nem szeretnék adni neki.

Recept:

5 dkg hónaposretek levél (kb. két csomóról jön le ennyi)
5 dkg parmezán
1 gerezd fokhagyma
0,75-1 dl extraszűz olívaolaj
2-2 dkg dió és törökmogyoró
elméletileg sóbors, de én nem tettem bele, nem is hiányzott

A dióféléket szárazon megpirítom egy serpenyőben, amíg illatozni nem kezdenek, majd nagyjából ledörzsölgetem a barna héjukat. Aztán mindent belevágok a trendi blenderbe egy kisfazékba, belenyomom a botmixert, és simára turmixolom. Meg van még a kutteres módszer, az lesz az igazi. Kész. Én spagettire tettem, a Pé odavolt érte, meg én is.

* A clafoutis-t még azért is szeretjük, mert a francia változatban így hívják Eperke kutyáját, Sütit. Édesen kacagtunk Borcsival, amikor felfedeztük.