Mézes-balzsamecetes oldalas

A mai ebédért ismét Péter Annának rebegünk hálát, vagyis csak én, mert másnak nem adtam belőle. Enyim. Bár lehet, hogy a Borcsi kap majd az oldalasomból, mert ő meg tudja becsülni a jót. Az ovis ebéd után például úgy lépett be a lakásba, az átható sült hús-balzsamecet-karamell illatba (ma nem szellőztetünk, őrizzük), hogy kér szaftos husit. Borcsi is az enyém.

Úgy kezdődik, hogy állunk a hús felett, és nevetünk rá, mert nem kell szeletelgetni, meg lezsírozni, meg klopfolni, meg mittomén mit szüttyögni vele, örülünk. Aztán besózom a darabokat, majd összeállítom a lét, amiben majd sül. Fél kiló oldalas volt egy dobozban (igen, hipermarket, henteshez ma nem volt erőm), ehhez kell
5 gerezd fokhagyma jó apróra vágva összepréselve
1 evőkanál méz, amit az eredeti recept nem tartalmaz, de az  ilyesmi engem nem nagyon zavar
fél deci balzsamecet
1 deci víz
1 kk borsikafű (eredetileg ugyan rozmaring, de a hétvégén elfelejtettem megcibálni anyám rozmaring bokrát, borsika meg pont van. Nem rontotta el, sőt)
némi csilipaprika, én abból vágtam bele, amit még vagy két éve szárítottam az erkélyen nagy füzérben, és amiből főleg az aglio-olio-pepperoncinoba szokott kerülni. Összekeverjük.
Ezt a pácfélét rálöttyintjük a húsra, majd betoljuk a sütőbe. Nekem légkeveréssel olyan 200-220 fokon egy óra alatt megsült.

Aztán szórtam rá
egy evőkanál cukrot, és újból megspricceltem a jó féle modenai
balzsamecettel, majd visszatoltam karamellizálódni, és mire a gyerekre rácsiribíztem a játszóterező cuccot (5 uszkve végtelen perc), már készen is állt az ebéd.

Ez ma egy rövid játszóterezés volt, mert közben semmi másra nem tudtam gondolni, csak az oldalasomra, amit egyébként alapból utálok, de ma beleszerettem már az illatáról.

Figyelmeztetés: a balzsamecetes-mézes oldalas elfogyasztásakor gondoskodjunk róla, hogy ne legyen a közelben sem olyan férj, akivel kapcsolatban a jövőre nézve még terveink vannak, sem pedig gyermek, akinek a megfelelő nevelését a szívünkön viseljük, de ha ez nem kivitelezhető, akkor legalább az olyan gyereket tüntessük el, aki el tudja mesélni, hogy mit látott, mert az nem lesz szép. Tálalás közben a tepsiből való kézzel kikapással, majd állva beleharapással kezdődött, és a csont utolsó nedveinek kicuppogásával végződött a művelet. A kettő között se került elő evőeszköz. Ronda is volt, hangos is volt, de nem bánok semmit. Elképesztően finom volt, na.

Update: Tényleg csak félve merem mondani, nehogy valaki megutáljon a jó dolgomért, de van ám ebben a kajában egy bónusz is, na mi lehet? Bizony, a pecsenyezsír! A meleg, fűszeres, mézes, balzsamecetes disznózsír. Most meg arra gondolok egész este, meg a belőle készült, és vacsorára betolt, ipari mennyiségű zsíros kenyérre.