Kukoricakrémleves

Hónapok, ha nem évek óta punnyadozik a mélyhűtőben egy csomag kukorica, de sose volt fantáziám kitalálni, hogy mit kéne belőle csinálni. A minap meg azzal állított haza a lányom a bölcsődéből, hogy mexikói főzelék volt ebédre, ő pedig mennyire szereti a kukoricát, arriba! Ezt hívják motivációnak, szerintem. Így aztán ma beütöttem a Google keresőbe, hogy kukorica, feldobta, hogy kukoricakrémleves, én meg beleegyezően bólintottam, és a sok száz találatból elkészítettem a saját verziómat.

Hozzávalók: (mostantól felhasználóbarát, receptszerű posztok lesznek, ígérem, igyekezni fogok).

1/2 kg kukorica

1/2 fej vöröshagyma

2 evőkanál olívaolaj

1 gerezd fokhagyma

1 közepes szem krumpli

1/2 evőkanál biovegeta

1 dl tejföl

1 dl tejszín

só, bors, víz

hozzá: füstölt sajt, kifli

Felvágtam apróra fél fej vöröshagymát, és némi olívaolajon megdinszteltem. Aztán rádobtam egy fél kiló fagyasztott kukoricát, meg egy kockára vágott krumplit, egy gerezd fokhagymát, szórtam rá sót, borsot, biovegetát, felöntöttem vízzel, és addig főztem, míg meg nem puhult benne az anyag. Aztán átöntöttem az egészet a trendi blenderbe egy deci tejföl kíséretében, odacsavartam neki, és a felcsapó forró lé beterítette a konyhát, meg engem. De nem adtam fel, visszaöntöttem a leves felét a fazékba, és két részletben turmixoltam. Aztán az egészet átszűrtem-passzíroztam levesszűrőn, hogy ne maradjon benne a kukoricaszemek héja. Kóstolás után tettem még bele egy deci tejszínt, de csak azért, mert túl sósnak találtam.

Tálaláskor a turmixolás előtt teaszűrővel kimentett kukoricaszemeket, és reszelt füstölt sajtot szórtunk bele, hozzá pedig a sütőben, grill alatt pirított kiflikarikákat ettünk. Ha nyár lett volna, szórtam volna rá petrezselymet is a színe kedvéért. Egyébként pedig egy finom, harmonikus ízű, selymes állagú, de az egész kukoricáktól mégis harapnivaló, jóféle levest kaptunk. Fotó nincs, képzeljünk el egy sárga levest, talán nem lesz nehéz.

(most pedig megyek, és olvasom tovább az Anna Kareninát, mert az jó. Amióta gyerekeim vannak eléggé megszerettem Tolsztojt, hosszú időre megoldja a problémámat, nem kell mindig gondolkozni, hogy honnan szerzem be a következő könyvet, mert már megint elfogyott, amit olvastam. Nagyon praktikus. Amikor Borcsi volt pici, a Háború és békét nyomtam, most meg ezt. És nem kamuzok.)