Borcsi mostanában állandóan almakompótért és almaszószért könyörög, de az nem jó neki, amit én csinálnék, csak amit a Nagymama meg a Nagyanyó. Úgyhogy új almás kaját kellett kiötlenem, és mivel ma délutánra palacsintasütés programot talált ki (magasra toltuk az ingerküszöbét az utóbbi időben), összekapcsoltam a kettőt, mármint az almás kaját, meg a palacsintát.
A palacsintát nem részletezem, megsütjük a szokásos módon, illetve az volt a csavar, hogy Borcsi keverte a tésztát:
A töltelékhez lereszeltem nagy lyukú reszelőn két meghámozott almát, bele egyenesen a palacsintasütéstől még forró serpenyőbe. Almánként négy zúdítás cukrot tettem rá a cukoradagolóból (egyszerűbb volt elővenni, mint a nagy cukortartót), majd az egészbe facsartam némi citromlét, olyan 1-2 teáskanálnyit, dobtam három darab egész fahéjat, meg engedtem alá némi vizet, és zsírjára sütöttem, hupsz, gyakran kevergetve addig forraltam, amíg nem maradt leve. Addigra szépen kioldódott a fahéj íze, karamellizálódott a cukor, kész az alma. Ezt kell a palacsintára kenni, megszórni darált dióval és jól megenni, mert nagyon finom, még Borcsi is valami őrült mennyiséget evett meg belőle, ami kivételes ritkaságnak számít.
Azért ezt az őrült mennyiséget egy két és féléves mércéjével kell mérni, mert a két almából egy nagyon kicsi adag jön ki, úgy három-négy palacsintára való. Legközelebb öt-hat alma alatt bele se kezdek, mert így túl gyorsan elfogy.
Megjegyzés: a Pének nem jött be, de hát ő a túrós palacsintát se szereti, ami azért fontos információ ebben a kontextusban. Piha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése